Main menu:
BELEOLVASÓ
Kötést sem kellett cserélni, nem vérzett át. Fájdalomcsillapítót nem kért, de kapott. Kérem a nővéreket, hogy nézzük meg a kötést. Lefejtik a takarót a lányról, amibe egész testével beásta magát, és ahogy továbbra is merev felsőtesttel, a szemközti falra meredő fásult tekintettel ül, ott lógnak egy-egy fehér kötésben, könyökben végződő karjai. Egy ilyen fiatal gyerek, mint torzó, ki amúgy egészséges, ijesztően ellentmondásos kép; még akkor is, ha az elmúlt este mindezzel nekem kellett foglalkoznom órákon át.
A kötésekkel valóban minden rendben, nem is kell lecserélni, még fél napja sincs, hogy a műtétet befejeztem. Sebészileg rendben. De a lány tekintete, az nyomasztó. Mi ez a sok síráshoz és jajveszékeléshez képest? Mit érezhet ő a világunk iránt, amelyik Afrika belsejében egy bozótvágó késsel lecsonkolja mindkét karját? Mi mindenen mehetett át, mire befejezték irtózatos tettüket a támadói? És most így kell élnie, karok nélkül, ameddig életben tartja valaki, és ezen semmit nem változtat, hogy e messziről jött emberek most látható kedvességgel kezelik….