szabokazmer.hu

Szabó Kázmér második könyve az Életek Kiállítása címet kapta. Hasonlóan, mint az elsõ alkotását, a Megszépülést, ezt is nevezhetjük novellafüzérnek. Az Életek kiállítása kilenc hosszabb-rövidebb terjedelmû, a novellák szerkezetét és egységét magukon viselõ részbõl áll. Ugyanakkor ez a kilenc novella egy egységgé összefûzõdve éri el teljességét. Ha a címmel egybevetjük a könyv vezér idézetét, már egész jól körülhatárolt képet kapunk a szerzõ céljáról, melyet ebben a novellafüzérben szeretne olvasói számára nyújtani. A vezér idézet – hasonlóan, mint az elsõ kötetben – itt is platóni gondolatot tartalmaz:

„… az élet gerincét szeretném alapul megvonni, azt kutatva, milyen úton-módon, milyen jellem és gondolkodásmód segítségével tudnánk életünk hajóját legjobban átvezetni az élet tengerén. Az emberi dolgok ugyan nem méltók rá, hogy túlságosan komolyan vegyük, de mégis komolyan kell vennünk õket; és ez bizony elég szerencsétlen helyzet”

Valahol a túlvilágon egy Johannusz nevezetû emberi lélek arra készül, hogy e világra szülessen. Az isteni törvény úgy szól, hogy a „Világnézetek boltjában” kell mindenkinek nézeteket vásárolnia, amelyek alapján a földön élni fog. Hõsünk is betér hát e boltba, ahol egy fura öreget talál… Arról nem szól a fáma, hogy a világnézetárusnak pontosan milyen képesítéssel kell rendelkeznie e fontos helyen, de az gyanús, hogy ismerõsei hol Lucinak, hol Ferinek szólítják, és az is biztos, hogy nem kereskedelmi szakközépiskolát végzett, mert ördögi ravaszsággal forgatja a szót a kanti, freudi és darwini elvek körül, hogy végül Johannusz meghasonul választott nézete és belsõ morális érzései között. A vén boltos hosszasan kínálgatja a különféle világnézeteket, amelyek, mint holmi árucikkek, dobozokba vannak bezárva. Végül Johannusz egy dialektikus materializmussal és egy darwinizmussal a zsebében távozik, de elõtte még kap ajándékba egy vásári Jézuska-képet is az iddogálás közben egyre részegebb és agresszívabb ördögtõl, mert nem akarja elhinni, hogy a választott világnézete miatt a halál után semmi sem következik…
A könyvben Johannusz hét különbözõ alakban lép olvasói elé, hétszer születik meg. Elõször egy kõkorszaki embernek, aki közös vadászatra tanítja a széthúzó társait; másodszor a „húrok” népe egyik „nagy” vezetõjének – „uralkodása” tele erkölcsi ellentmondásokkal; harmadszor az ókori, háborús Athénba, egy eszével mindenki közül kitûnõ, mégis korlátolt rabszolgának; negyedszer a kortalan Velencébe – ezúttal nõnek, egy élveteg, de vallásos kurtizánnak; ötödször egy ügyes hegyi vadásznak egy abszurd történetbe, amelyben szerelembe esik egy nyúllal; hatodszor egy dán világutazónak, aki hiába ismerkedik meg a buddhizmussal, az inka csillagászattal és furcsa indián szertartásokkal, mégsem képes hinni; hetedszer pedig egy 1956-os magyar menekültnek, aki Svájcban megbecsült, tehetõs polgár lesz, de kísért a múltja… és itt ér vissza oda, ahonnan a könyv elején elindult: a kísértõ világnézetárushoz.
Bizony, rossz világnézetet választott, ám az utolsó fejezetben kap még egy esélyt a javításra: a túlvilágon Szókratésszel, Platónnal, Buddhával társalogva megtudja, hogyan élhet teljesebb és jobb életet…
Szabó Kázmér izgalmas és megrendítõ könyvének is ez az útravalója, amit hûséges olvasóinak nyújt.