szabokazmer.hu

Ebben a mostani táborban összeakadtam egy ilyen túlélõmûvésszel. Váratlan esemény volt, mivel észrevétlenül tengette életét közöttünk. Mégis, az elsõ találkozásunk óta mindig kerestem a tekintetemmel. Egy háromlábú kutya volt, kit valamikor, valaki, megszerethetett, így kerülhetett ebbe a védett világba. A „kinti” Afrikában hamar utolérte volna a végzete a sánta kutyát.

De a gondoskodás az emberrel együtt törvényszerûen tovaszállt, és maradt számára a kihívás: vagy megtalálja adott helyzetében a megoldást; vagy sorsa megpecsételõdik. Nagyon csúf ez a kutya, nem csak nyomorék! – állapítottam meg magamban, ha olykor észrevettem. Õ soha senkinek nem került útjába, a bungalók környékén fel sem tûnt.

A fekete embereket még nagyobb ívben elkerülte, ugyanis õk – kiknek bõven akadt elég gondjuk a saját sorsukkal – nemcsak szenvtelenül éreztek minden hasznavehetetlen kutya iránt, de valami õsi elv alapján, biztos, ami biztos, el is szokták tenni láb alól az ilyeneket. Azonban ennek a kutyának nem az volt a fontos, hogy feltûnést keltsen. Szemben a fehér emberek többségével, kiknek állandó kérdést jelentett a táborban, hogy kinek a párja mikor távozik, arra bizonyságul, hogy kedveseikkel is kutyául bántak.
E háromlábú ebnek csak a túlélést jelentõ élelem volt az egyetlen célja….