Main menu:
BELEOLVASÓ
Mögötted ülök, a derekadat karolom, és felszabadultan boldognak érzem magam, ahogy ketten suhanunk a hűvös hanoi éjszakában. Te sebesen követed az előttünk haladókat, hogy ne veszítsük el az utat; én a hátadra hajtom sisak nélküli fejemet, egyre jobban ölelem a derekadat, s közben mosolyodat látom a szemem előtt. Magamba szívom a pulóvered finom illatát, és egyáltalán nem figyelem hol és merre járunk; együtt dőlünk jobbra-balra a kanyarokban, így én még jobban magamhoz szoríthatlak. Elől összetalálkozott kezeimet a pulóvered alá bujtatom, majd bal karommal az egész derekadat átfogom, hogy a jobbal felsimuljak a melleid között a lezser ruhadarab alatt, egészen annak felső széléig; így tartom a mellkasodat, és egy erős csókot nyomok a nyakadra. Hirtelen felengedem a hódító ölelésemet, kihúzom karjaimat, megfogom a vállaidat, hogy több szapora csókot adjak a tenyérnyi szabad bőrödre, és a szél zúgását túlharsogva ismételgetem: – Én kedvelem őt! Én szeretem őt! Nekem kell ő! – És még jobban elfog a boldog érzés, mikor hátra hallatszanak kurtán kiáltott szavaid: – Én is. Én is. – Minden korábbi érzést felülmúló boldogság árad szét bennem. – Michelle, Michelle – ismételgetem hangosan a neved, közben egy-egy szorítással magamhoz ölellek. Kiáltásod riaszt vissza az önfeledt mozdulattól, mikor a kormányt tartó karjaidat is magunkhoz szeretném szorítani.
Újra a pulóvered, majd a trikód alá csúsztatom mindkét kezem a hátadon, miközben robogunk Hanoi dús koronájú fái alatt. Nem törődve a nyüzsgő forgalommal kétoldalt, egyre magasabbra nyúlnak simogató kezeim. Te egy hirtelen – bolond! – kiáltással a bal karoddal nevetve hátrakapsz, hogy a felhúzott pulóveredet visszafogd. Én a hátadhoz hajtom arcomat, és lejjebb veszem kezeimet, ezzel jelzem: jó fiú leszek. Pár pillanatig így száguldunk egy hosszabb egyenes szakaszon, és te hátra szólsz vidáman: – Megvannak a Davidék, nem vesztünk el! – majd gyorsítasz. A karjaim szép lassan ismét átölelnek téged hátulról, megérzem sima bőröd finom tapintását, és kezeim egyre feljebb kúsznak elöl. Érzem, ahogy a pulóvereden áthúz az éjszakai levegő, és tenyereim akadálytalanul körbeveszik feszes melleidet. Arcomat még jobban a hátadhoz szorítom, és közben finoman tartom nőiességed díszeit, mégis, szinte bökik a hűvös szélben mellbimbóid a tenyereimet. Ismét a nevedet mondogatom: – Michelle, Michelle! – Oldalra fordított arcom nekiütődik a hátadnak, mert hirtelen lefékezel, majd métereken belül, egy rövid csusszanással megállsz a motorral. Megijedek, és villámgyorsan kikapom kezeimet, mert nem értem, miért álltunk meg egy körforgalomban a járda mellett. De viharos forróság fog el, mikor látom, csak azért pattansz le a motorról, hogy rögvest vissza is ülj rá, de most már velem szembe; és soha véget nem érő ölelkezésbe kezdünk a körforgalomban, hogy végre ajkaink is megkapják azt, amit a korábbi száguldás megtagadott tőlük.
Milyen puhák a te határozott vonalú ajkaid! Minden pillanata, ahogy meleg leheleted az arcomat éri a hűvös éjszakában, óriás léptekkel fokozza rajongásomat irántad, hogy végül ez a heves vágyakozás egy minden mást kívül rekesztő egybefonódássá olvadjon. Felcsúszol nadrágos combjaiddal az enyémekre, így egészen közel kerülünk egymáshoz, lassú, elnyújtott csókba kezdünk; s csak percekkel később eszmélünk fel a körülöttünk elsuhanó vietnami motorosok kürtölése hallatán. Mindkettőnkből kitör a nevetés, és te vidáman viszonzod a motorosok felénk küldött integetéseit….